Összefogás a Kadarkúti-Nagybajomi

kistérség gyerekeinek jövőjéért

TÁMOP-5.2.3.A.-12/1-2012-0002

Sunday, 21 January 1900 00:00

Szociális munkások

Tini Matiné

 

A Tini Matiné rendezvény először oktatófilmek vetítésével jött létre, de később a kötetlen játék is helyett kapott a programok között. Ez az esemény kizárólag Csököly településen, a Biztos Kezdet Gyerekházban kerül lebonyolításra.

A foglalkozásokat Tamás Hajnalka és Suhajda Balázs szociális munkás megvalósítok szervezik.

Az eddig megszervezett foglalkozás közül kiemelnénk a farsangi időszakot lezáró maszkázást. A hagyomány szerint a „húshagyókedd”-nek is nevezett napon, vagyis a farsangnak utolsó napján maszkások járták az utcákat és bekopogtattak a házakba. Az utcai járókelőket ijesztgették, aki közel ment hozzájuk pálcákkal megcsapkodták, és mindenféle bolondságokat eszeltek ki. A maszkásoknak a legtöbb helyen fánkot adtak, ezért hosszú nyelű fakanalat vittek magukkal, erre húzták a fánkokat.

Ezt a hagyományt próbáltuk feleleveníteni, és különböző jelmezekbe bújva és egy verses műsorral kedveskedtünk a településen élő néhány családnak. Az egyes jelmezeket közösen találtuk ki a fiatalokkal, amit mindenki nagy odafigyeléssel és kitartással készített el és öltött magára.

 

A rendezvény nagyon jól sikerült, az eseményről még a Kapos.hu internetes portál is beszámolt, a cikkben a foglalkozáson részt vevő gyerekekről is található egy kép (http://kapos.hu/hirek/kultura/2014-03-06/maszkaztak_a_csokolyiek.html).

 

A Tini Matiné foglalkozásokon részt vevő gyerekekkel, illetve szüleikkel is bizalmi kapcsolat alakult ki. Ez mindenképpen pozitív értéket hordoz magában, mely lendületet ad a munka során. Célunk, hogy ez a bizalom a továbbiakban is fent maradjon és az elsajátított tudás a későbbiekben hasznára váljon a fiataloknak.

 

 

Suhajda Balázs szociális munkás

 

Tamás Hajnalka szociális munkás

KEZDŐLAP     PROGRAMOK     HÍREK     BIZTOS KEZDET GYEREKHÁZAK

 

 IFJÚSÁGI PONTOK          KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÓHÁZ     HELYI GAZDASÁGFEJLESZTÉS

 

                                        KISTÉRSÉGI GYERMEKESÉLY BIZOTTSÁG                                        

 

GALÉRIA                PARTNEREK          HASZNOS OLDALAK              KAPCSOLAT

    

RÓLUNK ÍRTÁK                DOKUMENTUMOK                  PSZICHOLÓGUS